Blue Valentine haiku

Egy, kettő, három.

Kinek is az életét

Éled, barátom?

Esti haiku

Gyáva, gyáva vagy,

Szólt az esti üzenet.

Igaz is lehet...

Tavaszesti haiku

Esik az eső.

Sétánk jutalma arany:

Sok aranyeső.

(Teg)nap(est)i haiku

Könyvet találtam:

egy koldus párnája volt.

Most engem altat.

Nyári haiku reloaded

Esőcsepp szalad

át a vonatablakon.

Hosszú még az út.

Idő

Kedvencszavak/fogalmak listáján előkelő helyet szerezhetne. Már ha lenne ilyenem.

(Talán ideje összeírnom. Mint annak az ismerősömnek, akit anyukája naponta újabb word-of-the-day-jel tudattágított rövidnadrágos/szoknyás életkorában.)

Kedvencszövegben is benne foglaltatik: "Mindennek rendelt ideje van..." (Prédikátor könyve).

Már háromévesen is csak annyit jegyeztem meg pár óra csendes ücsörgést követően: "Hogy száll az idő!" Szerencsére a hallgatótársam nem röhögte szénné magát, csak annyit jegyzett meg: "Igen, igen..."

Hát ez az. Ma először éreztem a bőrömön, a könyökömön, motorozás közben, hogy hűvösödik. Pedig még annyi mindent szeretnék tenni/látni/végiggurulni ezen a nyáron, mielőtt beköszönt a zordon.

És ezen a héten másodjára érzem éjszakázva (pedig a gépberhelés nem is szakmám, csak segíteni szeretnék), hogy nem vagyok olyan friss, mint pár éve, talán egy évtizede. Pedig a hamarosan bekövetkező évtizedváltásomról mindenkinek azt mondom, nem érdekel, és remélem, nem ráz meg annyira, mint a harminc.

Ez volt augusztus utolsó hete, ahogy Kudlikjuli is mondotta volt...

Kajánkodás

Kulinárkritikát még nem írtam, de három hete olyan megrázó élményben volt részem, hogy elhatároztam, megosztom szeretett felebarátimmal okulás és óvintézkedések megtételének lehetősége végett.

Kertelés helyett: a körülünnepelt tolcsvai Ős Kajánról van szó. A név Adytól ismert ("Bíbor-palástban jött Keletről / A rímek ősi hajnalán. / Jött boros kedvvel, paripásan, / Zeneszerszámmal, dalosan / És mellém ült le ős Kaján. ..."), bár az étterem csak a mitológiai figurát említi. Az étteremről dicshimnuszokat olvasni, rusztikusan fransziás küizin a magyar anyaföld terméséből, pont az ilyen kocasznoboknak való, mint én.

El is zarándokoltunk Tolcsvára. Életem legrosszabb ebédjéért. (Tőlem szokatlanul, minden túlzás nélkül.) Semmi különöset nem nyújtó hely, gyenge felszolgáló, szűkös és igénytelenül megírt, helyesírási hibáktól hemzsegő, önmagát ismétlő étlap, rugalmatlan konyha, igénytelen szervírozás, ízetlen és rosszul kivitelezett étel, aránytalanul drágán.

Tételesen, és csak a saját nevemben. A Zempléni ízek menüsor első tételével, "A könnyű kezdés" alatt található "Ős Kaján serpenyős hízott kacsamáj, mézzel, aszú borral" (sic!) kezdtem. Könnyűnek egyáltalán nem mondható zsírmennyiség, aszúra nem emlékeztető édes szósz: tízből három pont - amivel messze verte a többiek előételét (a teljesen színtelen, szagtalan, ízetlen "Erőleves, főtt marha lábszárral" nevű, lapos narancsszínű tányérban felszolgált levest). Az étlap szerint ekkor következett "A merész folytatás". Tényleg merészség volt a jólneveltségünk és öncenzúránk okán vissza nem küldött kezdés után folytatni. A "Kacsamell, hagyma dzsem, citrom dzsem, házi lepény, gersli, hasáb karalábé" (sic!) kompozícióval szintén én jártam jól: tízből öt pont a csatni-jellegűen fűszeres citromdzsem miatt. Viszont a közepesen sütöttre kért kacsamell cipőtalpra szikkadt, az elnyiszatolhatatlan és teljesen fűszermentes, a címében leírt gombát teljességgel nélkülöző szűzpecsenyéhez hasonlóan. Ebben a körben a nyúlcomb nyert a maga hét pontjával, a körettől eltekintve. "A pihentető befejezés" elnevezésű desszertsortól ekkor talán már érthetően eltekintettünk, és a lehető legrövidebb időn belül távoztunk. Mindez ásványvízzel és két pohár borral négyünknek tizenötezer forintba került.

Amiért szomorú vagyok, az a személyes csalódáson túl csak az újabb elpuskázott lehetőség. Ezzel nem hogy egy Michelin-csillag, de visszatérő vendég sem fogható. Pedig papíron minden adott. (Egykori kollégámat idézve: "Ennyi pénzből már szép autó/ház/hirdetés is összehozható lett volna".) És igenis, hadd legyek soviniszta: nem a francia konyhára fognak emlékezni, hanem a gyenge magyarországi vendéglőre. Kár érte. Én kiradíroztam a térképről.

Antonioni túl a felhőkön

Tegnap óta. (És Bergmannal együtt.) Persze a Nagyítás változatlanul überelhetetlen, a Zabriskie Point robbantós jelente feledhetetlen, most soroljam? És persze én is szeretnék (még öregen és némán is) hozzá csak egy morzsányit is hasonlatosan remekműveket alkotni. Ámen.

Vidám, szabad, szünidő

Voltunk a Vidámparkban - Celi, Kisember és én. A fiatalok a bennfentesek magabiztosságával mozogtak, míg kábé húsz év lemaradását igyekeztem behozni. Az ég kék volt és felhőtlen, a hangulat úgyszintén. Nincs is jobb illusztráció a vakációra, amiből már csak kevesebb mint két hónap van hátra. Mindenesetre igyekeztem megörökíteni a pillanatot. Talán sikerült.

Mi fér bele 24 órába?

Szaft

Mediterrán konyha? A toszkán receptkönyveket olvasva a mai divat szerint olyan fogásokat istenítenek, amik ott rendes paraszti ételek napjainkig. Ebből idehaza sincs hiány.

Reformkonyha? Az organikus ételt városlakóként csak mélységes bizalommal vehetjük (címkétől, biopecséttől, piactól függetlenül), hiszen többnyire nem ismerjük/ismerhetjük a táplálék forrását kellő alapossággal. Amit tehetünk, hogy ellenőrzött helyen vásárolunk. És kérdezünk. És figyelünk. És nem váltogatjuk a hentesünket, krumplisnéniket, zöldségeskofánkat, sajt- és felvágott-árusunkat. És kerüljük a hiper-szuper és egyéb marketeket, a félkész és konyhakész ételeket, a mesterséges ízfokozókat, a színezékeket, a tartósítószereket - helyette sót, borsot, hagymát, fokhagymát, saját nevelésű és szárítású fűszereket használunk. Nem lehetetlen.

Ha a fenti paradigmák mentén haladunk, a hagyományos magyar konyha bőven tartogat meglepetéseket. Vegyük példának okáért mai leckénket, a birkapörköltet. Vasárnapi étel, hiszen eleink hétköznap nem éltek hússal, arra nem futotta volna. Az egyik Szent György napi kihajtáskor Hódmezővásárhelyen mesélte nekem egy öreg juhász, hogy a birkapörköltet legjobb ha hétéves birkából főzik, lehetőleg szabad tűzön. Kell hozzá a hús, hagyma, fokhagyma, egy kevés alaplé (én zöldséglevesből szeretem főzni, ha az előző napi leves maradéka, annál jobb), rendes veresbor (amiből lelkiismertesen kortyolhatunk főzés közben, garantáltan javít a végeredményen és az idő is jobban halad) (ebben a pontban idegenszívűségem átütött az itatóson, és olasz borhoz folyamodtam, mea culpa, mea maxima culpa), só és fűszerek, meg idő, nagyjából egy délelőtt (órát hétvégén és szabadságon rendes ember nem visel). Namost, ha a beszerzési forrás megfelelő, ellenőrzött, akkor ez egy organikus (bio) étel, divatosan egyszerű, autentikus - kell más a sikerhez?

A félreértések eloszlatása érdekében (és a cím miatt is, jegyzem meg íróilag) ez a poszt nem az ördögi húsfétis újabb manifesztációja. A lényeg ugyanis a hús mellett és után következik, nevezetesen a mártogatás, amelynek egyenértékűsége vitathatatlan a pörkölt esetében. A kenyér közelsége ugyanis eleve adott (birkapörkölthöz kenyéren kívül más köret nem dukál, legfeljebb savanyúság, abból is leginkább kovászos uborka, galuskát a sertés- vagy csirkepörkölthöz, főtt burgonyát marha- és vadpörkölthöz adunk, de kenyér akkor is kell). A mártogatás egyszerre profán módon praktikus (tisztára töröljük a tányért, hogy a mosogatást megkönnyítsük) és szakrális (egyszerre eleinkre emlékező és az ételt valós fokon értékelő) cselekedet, rítus. Az ünnepi mártogatást ma diszeli - szabadtéri kemencében tegnap hajnalban sült - fehérkenyér segítette.

Úton

"Másképp lát, aki motorkerékpáron vakációzik. Az autó kirekeszt a világból, nem is eszmélhetsz, hogy képernyő előtt ülsz megint. Tehetetlen szemlélője vagy a jelenségek volnulásának.

A motorkerékpárnak nincs képernyője. Kapcsolatba kerülsz mindennel. Nem is nézed már, annyira részese vagy, és a jelenlét érzése lenyűgöz. A talpad alatt arasznyira surranó út valóságos, járni is azon jársz, csak most belemosódik a surranásba, de ha akarod, leteheted a lábad bármikor, és talpaddal tapasztalod a tudatfolyamot.

Az utak buzijai lettünk, a tapasztalás turistái."

(Robert Pirsig: A zen meg a motorkerékpár-ápolás művészete, 1975 - Bartos Tibor fordítása, 1989) 

Így igaz

"Azért vettük meg a telket, mert nagyon szép helynek tartottuk, ahol biztos jó lesz festeni. Azután megépítettük, műteremnek, jó húsz éve. De soha egyetlen képet nem festettünk ott, mert olyan szép hely, hogy ott nem lehet alkotni, csak bámulni lehet a sok szépséget."

Ezt ma este hallottam élőben. A hivatkozott hely és a narrátor hadd maradjon az én titkom. Akár Bohumil, a hivatásos galamb- és macskaetető is mondhatta volna, ha még élne, és ha beszélnénk közös nyelvet. De nem ő volt az.

Local vs. global

Töltöttkáposzta és birkapörkölt fehérkenyérrel és kovászos uborkával a Látóképi csárdában. Itthon behűtött Bundaberg gyömbérsör (Kedves kedvességének köszönhetően). Welcome home to Planet Earth.

Nnna, az évfordulót azt lekéstem...

Este. Itthon.

Azért annyira nem hihetetlen. Viszont Kedves megvárt egy tányér újsütetű (képzavar, mert főtt!) túrógombóccal (töredelmesen bevallottam, most issoráz, hogy a klasszikusat jobban kedvelem) és egy postai úton érkezett pakkal (újabb first time, innen is meghatottan köszönöm) egyetemben. Kisember meg húzza a lóbőrt, békésen, most, hogy végetért az első iskolaéve. "Mi ütött a kis koalába? Nem akar menni iskoalába." Kerek a világ.

Let's go, get lost

Ha az r s a bloggp is gy akarja, harmadik begpelsre sikerl publiklni ezt a posztot, s nem vsz el. Szval, azt akartam meslni, hogy napok ta RHCP megy a kocsiban - tudom, ipari besztof, a privtkollekci jobb lenne. Viszont most a Road Trippin' a kedvencem, arrafel sodor az ramlat. Hadd menjen!

Hétvégi blogger

Így jártam. Próbálkoznék, de egyre riktábban hozom haza este a gépet, vagy ha mégis, akkor csak tranzitban, és biztosan nem veszem elő. Napközben meg esélytelen, mármint írni. Viszont legalább finoman megfiltrált kontentnek tűnik a konstans szómenés helyett. Amúgy nem tettem némasági fogadalmat.

Egyszerre kétszerre

Élőben két percet beszéltem közönség előtt. Ugyanakkor a technika furmányos vívmányainak köszönhetően adásban közel három órát. Jól megkavartuk a megfigyelőket, mi? Pedig csak egy szimpla stúdióátépítés történt. Aminek köszönhetően ismét hivatkozhattam a Prédikátor könyvére ("Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak."), meglátogathattam Kisemberrel a szüleimet, és még gyereknapozni is elmehettünk az esőben a Millenárisra, ahol Kisember teljes odaadással játszotta Fortuna szerepét az ajándékok kisorsolásánál. És még együttebéd is volt, hármasban, szundi, meg utána kávé-süti, és a végén az igéretsoppingolásnak hála három törpe legoszörny beköltözött a gyerekszobába. Az egyiket viccesen Baltának híjják, a másik Kazo, a harmadik rémség nevére nem emlékszem, pedig én raktam össze az ízületeiket. Mondtam is Kisembernek, Nagyanyja is ilyet fog kapni uszkve két hét múlva. Mármint nem legomonsztert, hanem vadiúj csípőízületet.

Late Goodness

Megcsapott az éjszaka levegője. Régen mászkáltam ilyen későn. Tovatűnt nyári budapesti éjjelek emléke ugrik be. Lehúzott ablak, bömböl a rádióból a metál (rock café, zene pont mint régen, pedig nekem javarészt új). Kényelmes, lassú cruising tempó, ohne forgalom, ohne sietség. Nagggyon sirály. Azért persze hazatérni a legjobb: csend, durmoló mormoták, egy egyre kevésbé kisebb, egy egyelőre nagyobb. A nyúl meg pörög mint a ringlispíl. Holnap nagy nap: Tigrisbukfenc judo-kupa. Lesz kivel és kiért szurkolni délután, nem csak hivatalból. Addig is némi szunyó, kicsit több meló, metró egyelőre mellőzve.